Ezúttal Leopold Godowskyt ismerhetjük meg, aki azon régi vágású orosz „iskola” tagja, amelynek utolsó képviselői Arthur Rubinstein, Vladimir Horowitz és Szvjatoszlav Richter voltak.
Úgy vélem, Godowsky nem kapja meg azt az elismerést és megbecsülést, amely káprázatos karrierje alapján indokolt volna. Életpályája túlmutat azon, hogy a zongorairodalom egyébként is legnehezebb műveit átírta eszelős, sőt tébolyult nehézségűvé. Önmagában erre is kevesen képesek, Ő azonban el is játszotta őket… Írásomban megpróbálom méltó helyére emelni a XX. század legnagyobb zongoristáinak illusztris körében.
Godowsky – bár világéletében lengyel származásúnak vallotta magát – 1870-ben a litván főváros, Vilnius melletti Żośleben jött világra, Anna és Matthew Godowsky egyetlen gyermekeként. Édesapja elismert orvosként praktizált, azonban 18 hónappal fia születése után egy kolerajárványban elhunyt, így nem lehetett szem– és fültanúja a kis Leopold briliáns zenei tehetségének kibontakozásának. Apja halála után – ill. anyja anyagi helyzetének ellehetetlenedése folytán – Godowsky gyakorlatilag kézről-kézre járt. Két barátjuk, Louis és Minna Passinock invitálására Vilniusba költöztek. Louis – aki maga is amatőr hegedűs volt, s egy zongoraboltot is vezetett – hegedülni tanította a kis Godowskyt, annak a reményében, hogy személyében köszöntheti majd az utókor a második Paganinit. Noha tanítványa csakhamar olyan tudásra tett szert, hogy minden nehézség nélkül eljátszotta Mendelssohn e-moll hegedűversenyének szólóját, valójában a zongora volt az, ami elsősorban felcsigázta. Első nyilvános fellépése kilencéves korában volt Vilniusban, amelyet – Mozarthoz hasonlóan – egy, a nevelőapja által kétségkívül anyagi megfontolásból is szervezett koncertkörút követett. Godowsky 11 éves korára már hírnevet szerzett magának, s a fiatal tehetség játéka hamarosan felhívta egy bankár üzletember, Feinberg érdeklődését, aki a Berlini Művészeti Egyetemre agitálta őt, finanszírozva tanulmányait Ernst Rudorff irányítása alatt. Negyed év sem telt el, s Godowskyt maróan gyötörni kezdte a honvágy: „Az édesanyám mindig többet írt a kelleténél, és leveleiben érezhető volt a magány és az anyai aggodalmaskodás, amit mindig is el tudott rejteni.” A 13 éves Godowsky összepakolta bőröndjeit, s édesanyja, valamint Luis társaságában (Minnát időközben elvesztette) Amerikába indult.
Tanácsos egy dolgot szem előtt tartanunk, amikor Godowsky munkásságát méltatjuk, s ennek a tükrében szemlélni: leszámítva Minna Passinock alkalmi pötyögéseit, illetve e rövid berlini periódust, soha sem vett senkitől zongoraórákat. A zenéhez való nyilvánvaló affinitása talán önmagában még kevés magyarázattal szolgál arra vonatkozólag, hogy autodidakta tanulással hogyan is tehetett szert a legmagasabb szintű technikai tudásra a zongora terén. Első amerikai koncertjére 1884. december 7-én került sor, amit számos sikeres, tapstól hangos fellépés követett, azonban ezek sem hozták meg számára az anyagi biztonságot. 1886-tól kezdődően édesanyjával is csak felületes kapcsolatot ápolt, s Louis Passinockkal is eltávolodtak egymástól. Egy árva garasa sem volt, magára volt utalva Nyugaton. Valahogy képes volt visszaküzdenie magát New Yorkba, ahol – nem először a csodagyerek életében – felkarolta egy vagyonos műértő, Leon Saxe; s a Saxe-család hat gyermeke egy hetedikkel bővült Godowsky személyében. Utolérte a szerelem is, ami Leon Saxe egyik lánya, Friederica személyében öltött alakot. 1886 júliusában Leon és Leopold Franciaországba utaztak, s az elkövetkezendő négy évet ott is szerették volna tölteni, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy Godowsky régi álmaként az ászok ászától, Liszt Ferenctől tanuljon zongorázni. Az Élet furcsa fintoraként azonban Liszt néhány nappal Weimarba érkezésük után meghalt. Eztán Párizsba utaztak, s Godowskynak lehetősége nyílt megismernie személyesen Charles Camille Saint-Saënst, aki igen közeli kapcsolatban állt Liszttel is, s akivel csakhamar szoros barátságot kötött. A komponista tragikusan elhunyt fia után keletkezett űrt hivatott volna betölteni. Saint-Saëns örökbe is fogadta volna – amennyiben felveszi a nevét –, azonban Godowsky ezt elutasította az idős zeneszerző rosszallása dacára. Ennek ellenére, ismeretségük gyümölcseként Godowsky számos vezető francia zenésszel ismerkedhetett meg, úgy mint: Jules Massenet, Charles Gounod vagy Gabriel Fauré. Leon Saxe 1890-es halála késztette Godowskyt arra, hogy visszatérjen Amerikába, s újra szerencsét próbáljon az Újvilágban. 1891. április 24-én, alig fél évvel amerikai visszatérése után, az első zongoristák egyikeként debütált a világhírű – minden előadóművész vágyálmaként aposztrofált – Carnegie Hallban, New Yorkban. Október 30-án pedig feleségül vette gyermekkori szerelmét, Frieda Saxe-ot; mellesleg elnyerve ezzel az amerikai állampolgárságot is. Négy gyermekük született: Vanita (1894), Dagmar (1898), ifj. Leopold (1900) és Gutram (1906).
Élete elkezdett végre kedvező fordulatot venni; oktatói pályafutása is kezdett kibontakozni: 1891-tõl a New York College of Music tanára, 1894-tõl a Broad Street Conservatory of Philadelphia zongora tanszékének feje, majd a Chicagói Konzervatórium vezetője. Mindez alatt pedig szakadatlanul komponált, többnyire átiratokat, átdolgozásokat, amelyek megszólaltatása valóban hihetetlenül nagy technikai kihívást támaszt a zongoristákkal szemben. Ezek közül talán a leghíresebb Frédéric Chopin 53 Etűdtanulmánya. A világhírű zenekritikus, Harold C. Schonberg nemes egyszerűséggel így vélekedett róluk: „A leglehetetlenebb módon bonyolult és nehéz dolog, amit valaha zongorára írtak.” Kevesen is vannak, akik bármilyen formában – akár CD-felvételen, akár élőben (!) – bevállalják őket. Talán Marc-André Hamelin, Boris Berezovsky, Geoffrey Douglas Madge és David Saperton nevét érdemes megemlíteni.
Godowsky e termékeny és sikeres időszak után furcsa döntésre szánta el magát: újra Európában próbált szerencsét, s rögtön nem is máshol, mint a zenei élet két fellegvárában, Berlinben és Bécsben. Hírneve már megelőzte, s azt beszélték, még sosem volt ennél kritikusabb közönsége egy zongoristának. Azon alkalom diadala minden bizonnyal a zongora történelmének leg említésre méltóbb eseménye volt, mivel egyik napról a másikra Godowskyt a valaha élt legjobb pianisták egyikének titulálták. Bebiztosította magát a történelem legnevesebb billentyűsei közé és az egyik legértékesebb lett közülük. Mindezek tükrében talán hihetetlenül hangzik az állítás, hogy Godowsky – akár csak Adolf von Henselt – komoly lámpalázzal küzdött. A nyilvános koncertektől ugyan nem vonult vissza – mint ahogy tette azt később Henselt –, azonban köztudomású volt, hogy Leopold legbriliánsabb alakításai nem a pódiumon, tömött közönség előtt vagy a stúdióban hangzottak el, hanem saját lakásában a zongorája mellett. Józef Hofmann, a kor egy másik nagy virtuóza mondta egyszer Abram Chasinsnek, miután eljöttek egy este tőle: „Sose feledd el, amit ma este itt hallottál, sose feledd el ezt a hangzást! Nincs ehhez fogható a világon. Tragédia, hogy a világ sosem hallja úgy játszani a mi Godowskynkat, ahogy csak Ő tud!”
Ennek ellenére világsikernek örvendett, s Ausztrália kivételével az egész világot bejárva koncertezett. 1909-tõl még a Bécsi Királyi Akadémia Zongora Iskolájának is igazgatója lett, ami akkoriban egész Európa legjobban fizetett muzsikusi állása volt. Itt egy ideig nála tanult Heinrich Neuhaus, aki később Szvjatoszlav Richter és Emil Gilels tanára lett. 1923 februárjában Kínába ment, majd útja Jávára vezetett. Ez az út motiválta az egyik legeredetibb művének, a Jáva Szvit megírásában, amelyben megkísérelte zongorára átültetni a gamelán hangzatosságát – zenei képeslapok (Fonorámák, ahogy ő hívta őket) sorozata, amelyek olyan helyek, események és légkörök benyomását idézték, amik megigézték Godowskyt.
1924-ben feleségénél diabéteszt diagnosztizáltak, s állapota romlani kezdett; Godowsky feje felett viharfelhők kezdtek gomolyogni. Noha boldogsággal töltötte el lánya esküvője, miként az ifj. Leopold Godowskyé is (ő George Gershwin lányát, Francest vette el); Gutram, legkisebb fia egy komédiás lányt vett feleségül, s emiatt apja kitagadta. Az 1929-es válság komolyan érintette Godowskyt is, s sosem nyerte vissza azt a luxus életvitelt, amely azelőtt jellemezte. Gutram aztán 1932-ben öngyilkosságot követett el, amit egy éven belül Godowsky feleségének halála követett. Ez végképp’ mélypontra taszította őt, amelyből már sosem tudott lábra állni; s a komponálással is felhagyott. Gyomorrákban szenvedett, s 1938. november 21-én érte a halál. Ifj. Leopold Godowsky Leopold Mannesszel a színes-filmgyártás alapjait rakta le, s a zenei vénát folytatva hegedűs lett, míg Dagmar Godowsky hollywoodi színésznő lett, számos hangos-filmben olyan hírességek oldalán, mint például Rudolph Valentino.
Leopold Godowsky nagysága elsősorban nem abban áll, hogy boszorkányosan virtuóz technikával rendelkezett vagy hogy különböző zeneszerzők műveihez átiratokat komponált (mások is írtak átiratokat pl. Bach Goldberg-variációihoz, mi több, befejezést A fúga művészetéhez vagy Mozart Requiemjéhez). Vitathatatlanul a XIX–XX. századi világ zenei életének egyik legmeghatározóbb alakja volt. Se szeri, se száma azoknak a (nemcsak zenei!) művészeknek, akik között Godowsky személye jelentette a kapcsot. Közeli barátságot ápolt Charlie Chaplinnel és Albert Einsteinnel csakúgy, mint a szintén Amerikába elszármazott orosz zeneszerző zongoristával, Szergej Rachmanyinovval. Méltán viseli az utókor által ráaggatott „a zongoraművészek zongoraművésze” titulust. Referenciapont az összes őt követő zongoravirtuóz számára.
(Az írás eredetileg a Confabula 2009/2010. tanév I. félévének 2. számában jelent meg. Köszönöm Kartali Laci barátom segítségét az angol szakirodalom fordításában!)
