Tisztelt Zala Volán Zrt.!

Kérem, engedjék meg, hogy észrevétellel – ha úgy tetszik, panasszal – éljek a 2014. július 20-án 19:40-kor Nagykanizsáról induló, Budapestre tartó, MNN 397-es rendszámú autóbusz sofőrjével kapcsolatban.

Sokadszor értetlenül állunk a jelenség előtt, hogy a jármű miért cca. 5 perccel az indulás időpontja előtt áll be a nagykanizsai megállóba, holott – első munkanapot megelőző nap lévén – számítani lehet arra, hogy sok utas lesz. Ezen utasok legnagyobbik része fizet – nem kevés pénzt! – az Önök által nyújtott szolgáltatásért. Nem egy közülük számlát is kér a menetjegyéről. Lehet kérem ezért haragudni az adott delikvensre – de igazán nincs miért! Ha a buszsofőr képtelen a számlakiállításra – akár bokros teendői miatt, akár azért, mert értelmi képességei ezt nem teszik lehetővé vagy bármiért –, akkor kéretik ezt a feladatot az Ő válláról levenni, s alkalmazni egy olyan állandóan bevethető munkaerőt mellette, aki képes és hajlandó erre: pökhendien fellengzős és bunkó beszédstílus nélkül is! Ez a hangnem ugyanis teljes mértékben összeegyeztethetetlen egy valamire való szolgáltatói cég profiljával. (Azt döntsék el Önök, hogy cégüket hova pozícionálják e szolgáltatói palettán belül…)

Megjegyzendő, hogy a szóban forgó Kollégájuk a de facto buszvezetői munkáját – amennyire ez általunk megítélhető – körültekintően és felelősségteljesen végzi (és nem is szeretnénk elvitatni azt a fajta felelősséget, ami Rá hárul, hiszen több tucatnyi ember életéért felel!), ám viselkedése az utasokkal nem ennyire harmonikus. Utóbbi készség azonban szerencsére fejleszthető – ennek fontosságát nem győzzük hangsúlyozni!

Érthetetlen, hogy Kollégájuk miért tagadja meg az autópálya melletti pihenőhelyen a csomagtér kinyitását, hogy az utasok hozzáférhessenek a lent lévő poggyászaikhoz. Tette mindezt – újfent! – lekezelő beszédstílusban, ám indoklást arra, hogy miért nem nyitja ki, nem adott. Nem akarván vitatkozni Vele ráhagytam a dolgot, ugyanakkor megdöbbentett, amikor néhány perccel később egy másik utasnak kinyitotta a csomagtartót. Kérdem én, mi a szelektálás logikája? Én ugyanis az utazás menetét nem akasztottam meg (hiszen éppen álltunk), pusztán egy dokumentumra lett volna szükségem a lenti táskámból. Nem volt létszükség, de akár az is lehetett volna: akár innivaló (tekintettel a kánikulára), akár gyógyszer (pl. inzulin egy cukorbeteg utas esetében).

Félő – és élnénk a gyanúperrel –, hogy Kollégájuk abban az igen súlyos tévhitben él, miszerint az utasok vannak Érte – nem pedig fordítva…

Amikor egy utas megváltja – a fentebb említett nem kevés pénzért – a menetjegyét, kvázi egy szerződés jön létre a két fél részéről, amelyben az Önök cége vállalja azt, hogy A pontból B pontba az adott kondíciók mellett elszállítja az illetőt. Az Önök által nyújtott szolgáltatásnak – véleményünk szerint – két alapvető és kritikus sarokpontja van: az utazás normális körülményei, illetve a menetidő. Értelemszerűen számos – egyébként kivédhetetlen – akadályozó tényező torpedózhatja meg azt, hogy az előre kalkulált menetidőt tartani lehessen: például méteres hótorlaszok – amelyektől a szintén fentebb említett és nyilvánvalóan Önök által is érzékelt kánikula tükrében ezúttal el is tekinthetünk.

A busz menetideje 3 – azaz három – óra. Azt gondolom, hogy a hazai tömegközlekedésben edződött utazóközönség nem kerget afféle hiú ábrándokat, hogy akár az Önök cégével – akár testvérbátyjuk, a szintén ezernyi sebből vérző Magyar Állami Vasutak révén – valaha is pontosan megérkezzen az úticéljához, de jó ha tudják azt, hogy fejlett nyugati kultúrákban már néhány percnyi késésért is fejek hullnak a porba – és nem az utasoké! Érthető, hogy nem szeretnének (és nem is kell!) a svájci pontossággal, sem a francia TGV vagy a japán Shinkansen szupergyors vasútjaival versenyre kelni. Bőven elegendő volna, ha legalább a saját árnyékukon igyekeznének túllépni! Abban a percben (22:40), amikor a busznak Népliget végállomáshoz kellett volna érnie (amennyire a vaksötétben ki tudtam venni), még cca. 25 kilóméternyire voltunk Budapest határától. Végül pontosan 30 – azaz harminc – perc késéssel sikerült teljesíteni a Nagykanizsa–Budapest inter- és transzkontinentális távot. (Nem is volna ezzel nagy baj, ha nem vasárnap lett volna, amikor – ha lehet fokozni, még több sebből vérző – BKV járatai mondjuk úgy szellősebben szállítják a becses utasokat 23:00 óra után.)

Ha például egy orvosi magánszolgáltatást igénybe vevő ügyfél előre egyeztetett időpontra érkezik a rendelésre, akkor elvárja azt, hogy – a nem kevés – pénzéért vele időben kezdjenek el foglalkozni. Természetesen – hóakadályok vagy bármi más miatt – egy orvosi munka is csúszhat. És tudják egy valamire való helyen ilyenkor mi történik? Az ügyfelet, a pácienst (Önök esetében az utazóközönséget) tájékoztatják a késésről. Az én olvasatomban tehát valahogy’ így: „Bugris parasztok! Ilyen vagy olyan okokból késünk, nem tudjuk teljesíteni ez előzetesen vállalt menetidőt, és ezért elnézést kérünk!” Nem „megértést” (mert a MÁV mindig azt kér!), hanem elnézést! És nem azért ám, mert a bugris paraszt úgy amúgy nem venné észre, hogy nem érnek be időre, hanem az imént vázolt gesztus hiányában az az egyébként jogos érzete támad, hogy Önök magasról sz@rnak a fejére és szórakoznak az idejével. (Nem brit kutatók által végzett kutatások bizonyítják, hogy ilyen és ehhez hasonló esetekben a nagyobb csúszásokat is szinte teljesen problémamentesen elfogadják az ügyfelek, ha arról időben és korrekt módon tájékoztatják Őket.)

Önök természetesen jól szórakoznak majd hétfő reggel, amikor ezt a levelet több példányban kinyomtatva kézhez kapják, és a zavarba ejtően alulöltözött titkárnőjük által főzött kávé felett jókat derülnek egy újabb utas nyomorúságos panaszain, tudván, hogy az égadta egy földön semmin sem kell változtatniuk, hiszen monopol helyzetük lévén az utazóközönségnek úgysincs túl sok opciója, ha a hazai tömegközlekedést kénytelen választani. És ez így is van!

Tudniuk kell azonban, hogy az ügyfélnek MINDIG igaza van; és amíg nem változtatnak az attitűdön, addig Önök is A probléma szerves részét képezik: jelesül, hogy a busás jegyárak ellenére a szolgáltatásuk tökéletesen amatőr és megbízhatatlan!

Most sem kívánhatok mást, mint amit mindig is, vagyis: a legjobbakat!

Maradok tisztelettel,

Varró Dániel: Buszon

A buszvezetők mind mogorvák
Odacsukják az utasok orrát,
Ahogy az orrok ellilulnak,
A buszvezetők felvidulnak.

Rázós buszon az ellenőr
Sohase tudni merre dől,
Zsebében toll,karján szalag,
Jobban teszi,ki elszalad!

A nénik mindig hátra szállnak
Ott üldögélnek,álldogálnak,
Nehéz a szatyruk,nem beszélnek,
Csak álldogálnak,üldögélnek.