„Amikor DVI eljárást folytatsz, hamar rájössz, hogy nem a nemzetért, a kormányért vagy a közösségért dolgozol – hanem olyan családokért, akik megoldhatatlan, felfoghatatlan körülményekkel kénytelenek szembenézni.” – Dr. Tony Hill, igazságügyi fogorvos szakértő (Victorian Institute, Ausztrália)
Múlt pénteken ért véget a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, a Terrorelhárítási Központ, a BM Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett, halálos tömegszerencsétlenségek áldozatainak azonosítására specializálódó háromnapos DVI tréning. Életre szóló élmény volt. A Sors úgy hozta, hogy rá két nappal, vasárnap reggel már lehetőségem nyílt a frissen tanultakat átültetni a gyakorlatba, és részt vehettem a Hableány-katasztrófa előző nap Csepelnél megtalált áldozatának azonosításában. De hogyan is kerültem én ide?
Először 2009 tavaszán kerültem testközelbe az igazságügyi orvostannal, amikor is lehetőségem nyílt egy igazságügyi boncolás megtekintésére, amelyet Dr. Angyal Miklós rendőr ezredes, rendőrségi tanácsos, igazságügyi orvosszakértő vezetett. Már azon a boncoláson felmerült a fogászati módszerekkel történő személyazonosítás kérdésköre, és a benne rejlő lehetőségek felkeltették az érdeklődésemet. Az igazságügyi fogorvostani módszerek rutinszerűen alkalmazott részét képezik az igazságügyi személyazonosítás tárházának - akár ha bűnfelderítésre, harapásnyomok vizsgálatára, akár ha katasztrófák és halálos tömegszerencsétlenségek áldozatainak identifikálására gondolunk. Ennek alapja, hogy nincs két, teljesen egyforma fogazattal és szájképletekkel rendelkező egyén. Számos kombinációs lehetőség adódik pusztán a fogak létének, illetve meg nem létének változatos szituációiból: az első fog elvesztésétől egészen a teljes fogatlanság állapotáig; nem beszélve a még egyedibb fogászati beavatkozásokból (tömések, pótlások, implantátumok, stb.) adódó variabilitásra.
Később a pécsi orvoskar hallgatói lapjának (Confabula) újságírójaként interjút is készítettem Angyal doktorral, aki az egyik témavezető konzulensem lett „Az igazságügyi fogorvostan szerepe Magyarországon egy lehetséges halálos tömegszerencsétlenség áldozatainak azonosításában” címet viselő szakdolgozatomnál. Bár Magyarország - földrajzi fekvését és éghajlati adottságait tekintve - nem tartozik a természeti csapások (földrengések, szökőárak, árvizek) által legveszélyeztetettebb országok közé, hazánk akkoriban nem rendelkezett olyan katasztrófavédelmi tervvel, amely tartalmazná a halálos áldozatokkal kapcsolatos tevékenységekre vonatkozó feladat meghatározásokat. Többször felhívta erre a figyelmet Angyal doktor, aki ott volt – sok más mellett – a 2004-es thaiföldi cunami, valamint a 2011-es hurghadai buszbaleset magyar áldozatainak személyazonosításánál is.
A 2010. október 4-én bekövetkezett vörösiszap-katasztrófa Kolontár, Somlóvásárhely és Devecser környékén felhívta a figyelmet egyfelől arra, hogy országunkban is előfordulhatnak civil emberéleteket követelő ipari szerencsétlenségek, illetőleg hogy egy központi tervezet hiányában hazák felkészületlen egy efféle katasztrófahelyzet hatékony problémakezelésében. Egyetemi újságíróként alig két héttel a tragédia után lehetőségem nyílt - a rendőrségi blokád egynapos feloldása idején - bejárnom a vörösiszap sújtotta Devecsert, személyes impressziókat szerezve egy ilyen szerencsétlenségről.
Ugyanebben az időben kerültem kapcsolatba Dr. Ajang Armin Farid igazságügyi fogorvos szakértővel is, aki a SOTE-n tartott előadást a témában, tőle is rengeteg anyagot, iránymutatást, támogatást kaptam a szakdolgozatomhoz. Rendkívül sajnáltam, hogy nem foglalkoztam alaposabban és érdemben többet a témával, mivel a diplomaszerzést követően a fővárosba kerülve időmet az általános fogorvosi tennivalóimnak szenteltem; nem könnyű a pályakezdő fogorvosok élete (sem)…
Az év elején aztán rég nem látott név csörgött a telefonomon: Ajang doktor volt az, aki – a tőle megszokott lelkesedéssel – arról mesélt, hogy tavaly már megalakult a magyar DVI (Disaster Victim Identification), vagyis a halálos tömegkatasztrófák áldozatainak azonosítására specializálódó team, amelynek idei képzésére invitált. Nagyon megörültem a lehetőségnek, és azonnal igent mondtam, sűrű hálálkodás közepette.
Nem sejtettük ekkor még, hogy az Élet ezúttal is furcsa forgatókönyvet ír, amikor is az éles előadás megelőzi a főpróbát: így történt a magyar DVI tréning kontra Hableány-katasztrófa kapcsán is. A tragikus esemény megrázta hazánkat, a dél-koreai népet és az egész világot egyaránt, és rendkívül nehéz kihívás elé állította az ügyben tevékenykedő összes szakembert. A Hableány utasait nem a szirének éneke csábította a vízbe, hanem emberi mulasztás(ok) miatt egy ezertonnás monstrummal való ütközés. Az arányt úgy kell valahogy elképzelni, mintha egy felnőtt embert elütne egy kéttonnás autó; az erősebb kutya elvén nem nagyon volt kérdéses, ki nyeri az „erőpróbát”…
Sokan számoltunk el magunkban 7-ig, és gondoltuk végig, mire is elegendő ez az idő. Semmire. Pontosabban a bajra, mert az – klisé bár, de – tényleg megvan egy pillanat alatt. Ugyanígy sokan méregettük az elnyúló Dunát, ezt a gyönyörű, mégis álnok és kérlelhetetlen vízfolyamot, ami ugyan sok embernek lett már hullámsírja, a dunai hajókázásról valahogy mégsem a veszélyre asszociáltunk ezelőtt. Ez örökre megváltozott a Hableány-katasztrófa által. A június 19-21. között tartó magyar DVI tréning idejére a hajószerencsétlenség 28 halálos áldozatából 25-öt megtaláltak és azonosítottak a hatóságok.
Én magam négy másik fogorvos kolléga társaságában érkeztem a háromnapos Interpol protokoll alapján megszervezett DVI képzésre – amelynek Cered illetve a bátonyterenyei reptér adott otthont – és amelynek természetesen a Hableány-esettel kapcsolatos tapasztalatok megbeszélése is részét képezte. Ezen túlmenően (a teljesség igénye nélkül) az első napon a vegyi, biológiai, radiológiai és nukleáris anyagokkal való esetleges visszaélésekből adódó katasztrófa specifikumairól esett szó, illetve Dr. Lise Manfroy Camine francia igazságügyi fogorvos Kollegina a nizzai terrortámadás áldozatainak azonosítása kapcsán szerzett tapasztalatairól számolt be. Az azonosítás módjainak szigorúan tényszerű tudományos alapokon kell nyugodniuk, bizonyítékértékűnek és terepi viszonyok közt is alkalmazhatónak kell lenniük, így másnap következett a terepi gyakorlatozás a bátonyterenyei reptéren, amelyről az alábbi videóösszeállítás rendkívül informatív:
Óriási élménnyel, rengeteg ismerettel és új kapcsolatokkal gazdagodtam. Egy addig ismeretlen közegbe csöppentem, amely közegről két dolgot emelnék ki: a profizmust és a nyitottságot. Válogatott, rendkívül felkészült és elhivatott szakemberek (rendőrök, bűnügyi technikusok, nyomozók, orvosszakértők) befogadó társaságát élvezhettem. Hadd osszak meg egy aprócska, ám számomra annál tanulságosabb momentumot. Az első napi etap ebédszünete előtt mutatta be Dr. Angyal Miklós és Dr. Petrétei Dávid szerzőpáros a „Nemzeti Áldozatazonosító Szolgálat: úton egy nemes cél felé” című friss, valóban hiánypótló könyvüket. Gondoltam, utána a már farkaséhes társaság tuti alig várja, hogy kirúghassa maga alól a széket és rohanhasson ebédelni. Hát, nem így történt. Szinte kivétel nélkül beálltak a sorba, és (többen több példányt is – mondván, úgyis kölcsönkérik majd, és nem adják vissza) vásároltak abból a könyvből, aminek tartalma amúgy jó eséllyel a kisujjukban van, és dedikáltatták azokkal a szerzőkkel, akiket egyébként kollégájuknak tudhatnak. Apró nüánsznyi történet, de nekem mindent elmond a magyar DVI Team-ről.
Az fogorvosszakértő csak egy lehetséges láncszem a nyomozók, helyszínelők, technikusok, ujjnyomat szakértők, antropológusok, biológusok, genetikusok által alkotott láncolatban, mégis nagyon hálás vagyok és köszönöm, hogy köztetek lehettem! Személyes külön köszönetem az eseményt levezénylő és koordináló Kreitz Zsuzsanna rendőr alezredesnek a szívélyes és baráti befogadásért és jó tanácsokért!
Utolsó gondolatként az említett könyv záró akkordja szerepeljen itt:
„Zárás helyett: A DVI talán olyan, mint az ejtőernyő: azt kívánjuk, soha ne kelljen valódi esetben rászorulnunk – de elképzelni is rossz, mi történne, ha nem állna rendelkezésünkre akkor, amikor szükségünk van rá.”
