RND szemével a világ

A fene vinné el, hogy megint nekrológot kell írnom... Nekem nagyon sokat segít egy veszteség feldolgozásában, ha kiírhatom magamból. Így teszek hát most is. Visszaemlékezésem egy jó barátra, Lakatos Gézára, aki vitathatatlanul ideje korán hagyott itt bennünket.

Frank, abban bízom, hogy ezek a sorok eljutnak valahogyan Hozzád odaát - csak akkor haltál volna meg, ha elfelejtenénk.
Honnan is kezdjem? Első találkozásunk 2013 márciusára nyúlik vissza. A II. Pécsi Fogorvos Szaknapok főszervezőjeként kaptam egy megkeresést Tőled, miszerint érdekelne a Dr. Matyasi Gábor-féle fogászati fotós előadás a szakmai programban. Mondtam, hogy gyertek. Kérdezted, mennyibe kerül. Semennyibe - válaszoltam -, ez egy hallgatói rendezvény, talán 2.500 HUF a jegy, kaptok érte pólót meg egytál bográcsgulyást is. Nem is nagyon értettem, honnan szereztél tudomást Szegeden egy pécsi egyetemi programról. Nyilván onnan, hogy keresgéltél. Akkoriban is már gőzerővel azon dolgoztál, hogy még jobban felfuttasd a technikát, aminek részét képezte, hogy magas minőségben fotózzátok a munkákat. Annyira előttem van, amint megálltál a kocsival az egyetem hátsó udvarán és felnyitottad a csomagtartót. Színültig volt piával! - Hozzájárulás a szervezőknek - mondtad. Elég jó entrée volt, na!
Nem sokkal később megkaptam a diplomámat; a fenébe is, Frank, éppen ma van 10 éve... Kaptam Tőletek egy könyvet is ez alkalomból - elszorult a szívem, mikor ma újra kézbe vettem.
Amit folyton hajtogatok: az Életet az emberi kapcsolatok viszik előre. A diplomaszerzést követően én Matyasi Gábornál kezdtem dolgozni és Te lettél a fogtechnikusom - később Újpesten és azután is. Sokat szoktalak emlegetni, miszerint rengeteget tanultam Tőled. Úgy szocializáltál, hogy nem kell megsértődni, ha a technikus visszaküldi a lenyomatot - mert sz@r. Tanulni kell belőle. Én pedig kész voltam tanulni, mert pályakezdőként nem tudtam semmit. Míg élek, hálás leszek, hogy mindig az igényes munka irányába terelgettél, később több Kollégámat, barátomat. Igazi hőskor volt ez; 2014 tájéka, Veled és Kóta Peti barátommal közösen nagy projektbe fogtunk. Pestre akartad hozni a technikát, megismertetni a fővárosi piaccal. Jómagam akkoriban rengeteg egészségügyi marketing kurzuson vettem részt, Peti pedig már akkor is kiváló IT-s szakemberként állt a dolog mögé. Ez tényleg az online Facebook-marketing aranykora volt, az algoritmus teljesen másképp működött, mint manapság. És bejött a "nagyhal", a többi meg már történelem... Ezen a ponton úgy éreztük, érdemes belefognunk egy közös rendelő bizniszbe - ez utólag belegondolva egy elhamarkodott lépés volt, ami sok tényező miatt nem sikerült úgy, ahogyan azt előzetesen elképzeltük. Azóta százszor is átgondolom, hogy baráttal üzletbe kezdjek-e, de ma sem csinálnám másképp - ebből is csak tanultunk. Szerintem mindkettőnknek egy kesze-kusza időszak volt ez: két srác vidékről, akik keresik a helyüket a nagyvárosi forgatagban. Én akkoriban kezdtem vállalkozni - retrospektíve tök kuka voltam az egészhez, és inkább a bulizás volt a fő prioritás. Azt mondjuk nyomtuk rendesen! Egy ideig közös albit is néztünk, én találtam előbb, jó pár napot "csöveztünk" együtt, NBA-döntőt néztünk, hajnalban már majd' kifolyt a szemünk, másnap persze meló. Na, ez utóbbi volt az, amit egy "kicsit" túltoltál, Frank! Ahányszor én ezt mondtam Neked... Persze nem emiatt lettél beteg - vagy ki tudja? Sokszor beszélgettünk a maximalizmusodról, ami nem volt teljesen egészséges. Azt hiszem, mindig munkált Benned egy bizonyítási vágy, ami egészen hihetetlen munkabírással párosult.
Az utóbbi időben kevesebbet beszéltünk, bár sosem maradt ki, hogy boldog születésnapot, karácsonyi vagy éppen húsvéti ünnepeket kívánjunk egymásnak. Mikor megtudtam, hogy beteg vagy, olyan szinten sokkolt, hogy tényleg majdnem elájultam, kifutott a vér a fejemből. Azonnal írtam Neked. Optimista voltál, reménykedtél. Legutoljára küldtem Neked egy képet a legújabb NBA-mezemről, egy barcelonai olimpiai Karl Malone-ról. Rögtön válaszoltál, méltattad a '92-es Dream Team-et, váltottunk jó pár sort - Tőled megszokott módon szép, kerek mondatokban, helyesírási hiba nélkül; pedig tudtam, hogy ekkor már nem tudtál beszélni... Ez az alávaló kór legyőzött végül. Borzasztóan sajnálom! Jó szívvel gondolok vissza a beszélgetéseinkre, mindig rendkívül nagyvonalú voltál, amikor vendégül láttatok Szegeden. Emlékszem, egyenesen furcsállottam, hogyan tudja valaki ennyire rajongással szeretni a Fiát, mint Te. Most már ezt is értem... Szerintem borzasztóan fogsz hiányozni Neki is meg még sokunknak!
Olyan sután ülök itt, nem tudok jó befejezést írni, mert ennek a történetnek nem kellett volna még abba maradnia. Mivel tudom, hogy mélyen vallásos voltál, úgy vélem, a mennyországban vagy - minden bizonnyal pihensz egy kicsit, aztán nyomod a melót tovább ezerrel, mert Te egyszerűen ilyen vagy, fáradhatatlan, maximalista. Isten áldjon!